Te és én egymás mellett, avagy a válások okai

Rossz érzés belegondolni, hogy a jelenben sokkal kevesebben élhetnek boldog házasságban, mint akár a ’70-es években. Abban az időben a házasságok mérlege még pozitív volt.

Azóta a statisztikák erősen negatív irányba tolódtak: több házasság szűnik meg (válás és elhalálozás miatt), mint amennyi köttetik. Frank Róbert pszichológussal arról beszélgettünk, hogy vajon mi okozza a házassággal kapcsolatos értékrend változásait. Okokról, következményekről és lehetőségekről a szakember szemüvegén át.

Miért válnak el ilyen sokan?

Az egyik ok biztosan az, hogy amikor egy kapcsolat megromlik, akkor azt ott hagyjuk, továbblépünk. Annak reményében, hogy a következő majd jobb lesz. Így a probléma, amiért a kapcsolat megromlott, nem kerül felszínre.  Legtöbbször az új kapcsolat nem váltja be a hozzáfűzött reményeket.  A kapcsolati válságok természetes részét képezik a hosszú távú házasságoknak. Sok esetben, a konfliktusokból, egy érettebb, fejlettebb kapcsolat bontakozik ki. Ehhez nyitottság kell, tenniakarás. Több esetben szükség van külső segítségére is.

Egy jó kapcsolatban két ember egymás mellett fejlődik, gyarapodik. Mindenkinek megmarad a személyisége, a szuverenitása. Lesz egy közösség a „mi vagyunk”, de kell az is, hogy a „te” és az „én” is életképes maradhasson külön-külön is.

Aztán mi történik, ha valamelyik fél - a statisztikák szerint, inkább a nő - bejelenti, hogy válni akar? A férfi megígér mindent és egy furcsa rosszul funkcionáló kapcsolatban folytatják az útjukat, vagy kimondják a végső válást. De maga a válási folyamat is több féle lehet. Vannak, akik békés gyászban elválnak egymástól. Hiszen a válás egy gyászfolyamat, veszteségélmény mindkét félnek. De jó sokan kizsigerelik egymást, ami még a válás kimondása után is folytatódhat. Egyre mélyebb krízisbe taszítva magukat.

Másképpen éli meg egy nő a kapcsolatok végét, mint egy férfi?

Teljesen egyéni az, hogy ki hogyan dolgoz fel egy szakítást. A férfiak nehezebben élik meg általában, mint a nők, mert nekik kevésbé van lehetőségük arra, hogy kibeszéljék a helyzetet. A nők jobban kifejezik az érzéseiket, többet beszélnek a problémákról, ezért talán látványosabb a szenvedésük, de a ventilációval sokat enyhíthetnek a fájdalmon.

Amikor egy férfi úgy érzi, csorbul a sármja, mert már ősz a szakálla, vagy az életkora négyessel, esetleg ötössel kezdődik, akkor be akarja bizonyítani magának, hogy ő még hódítóképes, és elcsábít egy fiatal lányt. A feleség ezt úgy éli meg, hogy ő már nem elég vonzó, és leértékeli magát. Pedig ehhez a nőnek nem sok köze van. Ezért a nő általában sérül önértékelésében, nőiességében. Ezekben a helyzetekben, nagyon sokszor a barátnői környezet - ahol közösen lehet szidni a férfiakat - egyáltalán nem előre mutató. Ahhoz, hogy újra önmaguk lehessenek, férfiak társaságát kell keresniük, hogy megerősítést nyerjenek nőiességükről, és visszaszerezzék önbizalmukat. A nőnek - pláne ha a házasságban függő kapcsolatot alakított ki - sokszor kell szembenéznie egzisztenciális problémákkal is. Ezért itt újra hangsúlyozom, nagyon fontos, hogy egy kapcsolatban mindenkinek meglegyen a külön-külön biztonsága, léte is, a közösség kialakulása mellett.

A válás után a férfi önbizalma is sérül, de mivel ők baráti társaságban nem egymást dédelgetik, ahogy ezt a nők teszik, így nekik marad a hódítás. Keresni kell minél előbb egy praktikus “pótlékot” akinek szidhatjuk a volt feleséget, vasal, főz és mos ránk.

A közös gyermek, még súlyosbítja a krízist. Az apa elveszíti a gyermekkel tölthető idő jelentős részét, az anya pedig egyedül lesz a kétszemélyes család vezetője.

Mikor, és kinek kell pszichológushoz fordulni?

Ha egy hónapnál tovább tart az életminőséget befolyásoló szenvedés, segítséget kell kérni. Én azt gondolom, a válás folyamatának bármelyik részében szükség lehet külső segítségre, ami lehet mediáció, tanácsadás, vagy terápia.  Vannak olyan barátok nemtől függetlenül, akik külső szemlélőként jobban átlátják a kialakult helyzetet, és kellő kegyetlenséggel tudják közölni a szomorú, de tényszerű igazságot. Ezek a barátok akár a szakembert is helyettesíthetik, és felnyithatják a krízisben lévő szemét.

A gyermekeknek szinte kivétel nélkül minden esetben kell a külső segítség, ami csak a szülő jóváhagyásával, illetve kérésére és bevonásával lehetséges.

A célravezető az lenne, ha a családok, kapcsolatok nem jutnának el a válásig, és akkor kérnének segítséget, amikor a válság elkezdődik, amikor azt érzik eltávolodnak az egykoron rajongásig szeretett személytől.

Haris Éva